Ha a gyakorlatban is használható, alapos tudást szeretne, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Képzett szakembereink több éves tapasztalattal, és több száz kivitelezett rendszerrel a hátuk mögött vállalják az épp most alakuló, vagy már működő kivitelező cégek oktatását. Ezzel Ön piaci előnyt szerez, hiszen 6 év szakmai tapasztalatát kapja meg pár nap alatt. Nemcsak a rendszerek működését tekintjük át, hanem a következőkben is adun k tanácsot, illetve segítjük az első lépéseket:
a helyes viselkedés
tervezőszoftverek
drónos felmérés, és annak feldolgozása
kivitelezés
megfelelő minőségű eszközök, szerszámok kiválasztása
Az oktatásra elsősorban azoknak a kivitelező szakembereknek a jelentkezését várjuk, akik már foglalkoznak, vagy a jövőben szeretnének foglalkozni napelemes rendszerek megvalósításával.
A képzés 3 nap elméleti, és 1 nap gyakorlati oktatásból áll.
A tanfolyam kezdetén, és végén egy tesztlap kerül kitöltésre, melyből a tanfolyamon résztvevők, és adott esetben a cégvezetés is tájékozódhat az egyes alkalmazottak tudásáról.
A képzés nem zárul vizsgával, a tesztlapokat a résztvevők rendelkezésére bocsájtjuk.
A gyakorlati képzés a megrendelő által már telepített, vagy telepítésre kerülő rendszerek telepítési helyszínein kerül lebonyolításra, akár több helyszínen is. A részletekről érdeklődjön a kapcsolat menüpontban található elérhetőségeinken.
Kivitelezési etika, ügyfél kapcsolattartás
Ügyfelekkel való kommunikáció
Ügyfelek kérdései, és az azokra adható válaszok
Napelem, vagy napkollektor
A napelemek működése
A napelemes rendszer működése
Hálózatra visszatáplálás, ad-vesz mérőóra
Napelemes rendszer kiegészítői
HMKE
Szigetüzemű rendszerek
Napelemes rögzítéstechnika
Inverterek, és elhelyezésük
Munkavédelem, napelem specifikus munkavédelem
Napelemes rendszerek és a tűz..
OTSZ és az előírt követelmények, Tűzvédelmi Műszaki irányelv
Napelem modul tartószerkezetek rögzítési módjai. (Cserép, Zsindely, Pala, Trapéz, Lapostető, földi telepítés)
Kivitelezési munkafolyamatok optimalizálása, tetőn elhelyezett rendszer helyszíni kitűzési módjai
Kivitelezési hibák, és következményik
DC oldali szerelési ismeretek, Stringek, biztosítékok, méretezés, számolás
AC oldali szerelés, kábelhosszak, veszteségek, feszültségesés, Elhelyezési szabályok
Villámvédelem, túlfeszültség levezetők kiválasztása
EPH, Másodlagos villámkárok, Túlfeszültség levezetők
Esztétikus szerelés – az ügyfél szemével-
Hibakeresés napelemes rendszereken gyakorlati példákkal
Inverterek wi-fi hálózatra kapcsolása
Inverterek programozása
Az oktatásokat az ügyfeleinkhez igazodva tartjuk, de általában délelőtt 8:00 órától délután ~14 óráig. Mivel szeretnünk minőségi tudást átadni, a tapasztalat azt mutatja, hogy hosszabb napok esetén a figyelem már nem olyan koncentrált, a tudás nem lesz tartós. Természetesen itt is alkalmazkodunk az ügyfeleink igényeihez. Az oktatás (elméleti;gyakorlati) ára emberenként van meghatározva, a teljes hossza 20-25 óra. A minimum létszám: 2 fő.
Az ára egy 4 fős csapat esetén egy! átlagos 5-6 kW-os napelemes rendszeren megtérül.
Az oktatás az ügyfelek telephelyén történik, óránként 10 perc szünettel.
"Érthető fogalmazás, nem unalmas képzés."
"Elégedett voltam az oktatással!"
"Magas színvonal, türelmes, és segítőkész volt. Jól elkészített ábrák, és segédanyagok voltak."